A március 7.-i órán a portré témáját jártuk körül, ma pedig a résztvevők megkapták az online segédanyagokat is az otthoni gyakorláshoz.
Március 14-i alkalom elmaradt, pótoljuk.
Az előkészítő 21-én online folytatódik!
Az ebben a percben kapott tájékoztató szerint március 16 hétfőtől két hétre bezár az Iskola és 30.- án hétfőn indul újra.
Ez a tavaszi szünet előrehozása.
Ha bármi további hír lesz, azt is közzéteszem.
Az igazgatói körlevél tartalmazza az alábbiakat is
"
Kérjük, hogy a következő két hétben lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a tömegközlekedést, semmiképpen se utazzanak külföldre és ne találkozzanak külföldről érkező ismerőseikkel."
Előkészítővel kapcsolatban: a résztvevőkkel e-mailben kommunikálok, megbeszéljük majd hogyan tudunk pótolni, és addig is természetesen e-mailben lehet befotózott vagy digitális munkákat küldeni, esetleg kidolgozok egy mini Adobe Illustrator kurzust, ha erre igény van :) Így online meg tudjuk oldani a feladatok egy részét.
Eddigi témakörök voltak:
Perspektíva I.
Színtan I.
Tónusozási technikák I.
Anatómia I. Portré
ezekre részben visszatérünk, illetve új területeket is érinteni fogunk, úgy mint
Kísérleti technikák
Betűrajz, kalligráfia
Kompozíciós gyakorlatok, emblématerv (szabadkézi)
Anatómia II. Kroki
Illusztrációs gyakorlat
és egyéb kreatív feladatok

Megjegyzések
Megjegyzés küldése